Prológus: Megint itt ülök, mert megint vannak bennem kikívánkozó gondolatok. Mostanában nem írok valami pontosan. Több alkalommal is előfordult, hogy bizonyos bejegyzéseimet vagy bizonyos bejegyzéseim bizonyos fejezeteit letöröltem, esetleg újraírtam, átfogalmaztam. Az esetek többségében, ennek az volt az oka, hogy rászoktam a bejegyzéseim visszaolvasására. Ilyesmit eddig nem igazán tettem. Pont azért, hogy ne gondoljam meg magam, ne változzon meg a véleményem az adott témában leírt soraim kapcsán. Mostanában viszont belefutottam néhány olyan impulzusba ami, teljesen kifordított magamból. Ennek pedig a következménye az lett, hogy tőlem teljesen stílusidegen bejegyzések születtek. Elég csak, ha a homofób Kung fu mestert vagy görcsösen exhibicionista főnökasszonyt említem. Annak idején – amikor még pár százezerrel több olvasóm volt – eszembe sem jutott ilyen, hogy hülyeségekről írjak. Mert felelősséget éreztem magam az engem olvasók érdeklődése kapcsán. Érdekelt, hogy az olvasóim ne hagyjanak el. Mára már ez elhalt…


 


Sajnos az erkölcs felétek annyira torz,

 

 
Mint az a kurva Kispál és a Borz…

 

Azt hiszem, egész eddigi életemben nem voltam annyiszor orvosnál, mint ebben az évben. Testi tüneteket produkál az életem romlása. De ez most nem számít. Néhány olyan gondolatot szeretnék, most leírni, ami már egy ideje foglalkoztat, ami magamra irányítja a figyelmemet újra és újra. Vegyük csak például a legutóbbi munkahelyemen szerzett tapasztalatokat. Az csak egy dolog, hogy rögtön elsőre természetesen oda sem sikerült beilleszkednem, de ami, leginkább meglepett mégis az volt, ahogy a cég vezetői egy dilettáns idiótára bízták a profitjuk megszerzésének első lépését. Az előző bejegyzésemben már írtam a hírhedt ex munkahelyemen szerzett tapasztalataimról. Aki lemaradt volna róla, az klikkeljen csak bátran ide, mert ez a bejegyzés most nem róluk fog szólni. Pedig a már említett görcsösen exhibicionista Kamupipőke, biztosan imádná…vagyis, ahogy Ő fogalmazott: "élvez"-né. Ez a bejegyzés most a jelen előzményeiről fog szólni. Arról, ami általában senkit nem szokott érdekelni. Soha, senki nem kérdezi meg, hogy mi miért történik. Nem érdekli a többséget. Már, miért is érdekelné, hisz abban mutatkozna meg az Ő maguk felelőssége is. Mielőtt azonban ismét megkapnám, hogy másra próbálom terhelni a felelősséget, gyorsan leírom, hogy erről szó sincs. Soha nem kényszerített senki arra, amit később én mondjuk, elítélek. Ezzel párhuzamosan, én sem tehetek – szerintem – arról, hogy elítélendőnek tartom azt, amit az elején még mondjuk szeretek, netán sikeresen végzek is. Lakva ismerszik meg az ember – mondja a közmondás. Igaz ez, szerintem a munkahelyekre is. Most az egyszer tapasztaltam csak olyasmit, hogy miután én kipróbáltam valamit s aztán köszönöm, nem kértem belőle, az utasításaiban visszautasított volt főnököm, mindezt nem hagyta annyiban s utánam jött. Na, nem szó szerint természetesen, csak virtuális módon. Ő egyébként, nagyban hasonlít a bejegyzés előszavában említett homofób Kung fu mesterre. (Egymásra is találtak jó hamar s most egymás buksiját simogatva vigasztalgatja mindkettő a másikat, hogy belefutott egy ilyem magamfajta "pszichopatába".) Mindkettejükben ott a tökéletes méltatlanság arra, amit képviselnek. S ez nem csak egyfajta hiteltelenség, de megcsúfolása annak, amit az emberek globálisan felruháztak egy jelentéssel. Egy jelentéssel. A főnök mindenki számára ugyanazt jelenti. A Kung fu mester is mindenki lelki szemei előtt ugyanolyan tulajdonságokkal van felruházva. Ezek azonban nem csak, köszönőviszonyban sincsenek ezzel a globálisan kialakított képpel, de még csak szakmailag sincsenek magával a kifejezésnek a jelentésével. Hangsúlyozom: Szerintem! Most biztos sokak fejében megfordul a gondolat, hogy biztos csak, a sértettség mondatja ezt velem. Mert a Kung fu mester "hozzá méltatlan" eszközökkel és módon próbált kirúgatni a munkahelyemről, míg a főnököm egy tisztességes, józan és szakmailag magasan kvalifikált főnöki magatartás helyett ( ! ) ezt szépen meg is tette. Nem. Valójában ezek sokkal korábbi élményekből erednek. Smaci Laci személye és észjárása tette a szemembe méltatlanná arra, amivé a köztudottan pénzéhes Máday tette. (Kis túlzással, bárkiből "mestert" farag, ha van hozzá elég sok pénze.) Míg az ex főnököm kapcsán tulajdonképpen nem is én jöttem rá arra, hogy hazudik és megbízhatatlan. Az egyik kollégám hívta fel erre a figyelmem, amikor elmeséltem neki, hogy egyik nap behívott az irodájába és részletesen mindenkiről kikérte a véleményem. Egyenként. Mikor ezt meghallotta a kolléganő, azonnal leállított: "Ezzel azért vigyázz! Mindent visszamond mindenkinek! Nem tud titkot tartani! Ha elgurul a gyógyszere, mindent elpofázik! Nem szabad bízni benne…" Ezt hallva, szárba is szökkent egy gondolat az elmémben, hogy lehet, épp a saját síromat ásom az ilyen látens bizalmaskodással. Ez is történt. Lévikének átlagosan heti három alkalommal gurul el a gyógyszere ugyanis. 24 órába se került mire a kolléganő elmélete igazolta magát a saját szemem láttára. Szóval, az én olvasatomban egy Kung fu mester nem avatkozik be a magánéletedbe, főleg nem próbál kirúgatni alattomos módon leveleket írva a főnöködnek a tudtodon kívül. Az én világomban a Kung fu mester az egy tisztességes és morálisan megkérdőjelezhetetlen életvitelt élő sokat tanult ember, aki a tetteivel mutat példát a benne bízó tanítványainak. Ugyanez vonatkozik a főnöki státuszra is. A főnök, nem az, aki kéjes élvezetet él át miközben a közvetlen kollégáid előtt ássa alá a tekintélyed vagy aláz meg. A főnök őszinte Veled – s nem hazudik ellened. S bár ugye a főnököt sosem ildomos "szeretni" de azt gondolom, hogy a jó főnök az inkább egy szakmailag magasabban képzett kolléga…nem pedig egy önimádó idióta, akinek a hangulatától függ, hogy engem kollégának nevez-e vagy egy köcsögnek. Az én világomban a főnök, nem az, aki a pénzt adja. Az én világomban a főnök az, akit én annak választok. Akit szakmailag elismerek és követni akarok. Akitől tanulni vágyom, mert hiteles, igazságos, és mert a tetteivel vívja ki az alkalmazottai tiszteletét…nem pedig az ordítozásával a félelmüket. Az én világomban ilyen egy főnök. Most jön, hogy én ugye "pszichopata" vagyok, így az én világom csakis beteg lehet, igaz?!

 

 

 

 
Az igazság keserű, a hazugság édes,

 

 
Mennyi kell hozzá, hogy teljesen szétess?!

 

Sokan mondtátok és írtátok is, hogy miért nem hagyom az ilyen "lúzereket" a saját levükben főni?! Mert, hisz az egyetlen "bosszú" ez lehetne ellenük. Úgy gondolom azonban, hogy ezek az emberek nem "lúzerek". Ezek az emberek pusztán csak alkalmatlanok a rájuk bízott tisztség ellátásában. Elég csak, ha a kifejezést értelmezzük: Tisztség – ami, a tisztességesen végzett munkára utal. Hát, alapból paradox ez az egész az önimádó főnök, meg a kotnyeles Kung fus példája kapcsán! A képlet ennék sokkal egyszerűbb: Szerencséjük van! Pontosabban szerencséjük van, felettesük meg nincs. Mert, ha lenne, rég kirúgta volna őket. Én egy elég önkritikus ember vagyok. Amint felismerem, hogy valamelyik területen már nem látom esélyét a fejlődésemnek és a jelenlétem inkább kárt okoz, mint hasznot termel, akkor egyszerűen felállok. Mert tudatosul bennem, hogy nem vagyok alkalmas arra a bizonyos területre. Alkalmatlan vagyok a tisztségem ellátására. S ezerszer inkább állok fel magam, mint állítsanak fel a még nálam is alkalmatlanabb főnökök. Egész eddigi munkahelyi tapasztalataimban két olyan alkalom volt, ahol úgymond "elkéstem" ezzel és engem rúgtak ki. Az egyik a Paradise Solution, a másik az Online Resorts International volt. Mindkét helyen ugyanaz történt. A hét közepe. Nekem valamiért ez lett a mániám. Magam sem értem miért, de ez egyfajta teljességi keret komplexus. Ez azt jelenti, hogy sosem mondanék fel, mondjuk, Kedden, Szerdán vagy Csütörtökön. Felmondani mindig Pénteken vagy Hétfőn szoktam. Pont, ahogy munkába állni sem állok soha a hét közepén. Szeretem, ha kerete van a történeteknek. Az említett két alkalomkor az elsőnél túlmentem a magam által adott határidőnek és különböző adózási megfontolások miatt, adtam még egy hetet a cégnek, ahonnan végül egy Csütörtöki napon küldtek el, míg az utóbbinál pedig már annyira nem érdekelt a dolog, hogy azt se tudtam épp melyik nap van. A következő hétfőn halálos nyugalommal bementem volna felmondani. Megelőztek. Micsoda szakmai főlény! :) Ja és, hogy miért nem hagyom az ilyen bolondokat a francba: Épp azért mert mindenki ezt teszi! Ha valamivel próbálkoztál, amit helyesnek hittél, és mégsem jött a várva várt eredmény, akkor kell valami más. Valami helytelen! Már csak a miatt is, mert lehet, hogy épp amivel eddig próbálkoztál, az a helytelen valójában. A mai világban pedig, hogy mi a helyes vagy helytelen, szinte eldönthetetlen. Ezért is zavar engem ez a világra szabadított Lady Gagás szarság, hogy "…nincs olyan, hogy helyes vagy helytelen! Minden döntést tisztelnünk kell, bármi is annak a kimenetele!..." Úristen! Emberek! Ez komoly?! Ezt el is hiszitek??! Csak én tartom ezt baromságnak?! Csak én gondolom úgy, hogy minden helyzetre létezik egy helyes és egy helytelen válasz?! Csak én gondolom azt, hogy puszta szexuális indíttatásból nem helyes mások életébe beleavatkozni, vagy, hogy napi 8 órában embereket szisztematikusan becsapni és megkárosítani, helytelen dolog?! Persze, én sem vagyok szent, én is tettem ilyeneket. Hatodikba… De szerintem pont ez igazolja, a fejlődés funkcióját, hogy az ember, ahogy felnő – fejlődik – rájön, hogy bizonyos dolgok nem helyesek. Bizonyos olyan dolgok se, amiket előtte évekig napi rutinszerűen végzett. Mert fejlődik és olyan dolgokat is meglát épp ez által, amiket a fejletlen korábbi életszakaszban nem láthatott. Nem ez maga a fejlődés?! Hogy már megérted a tetteid súlyát és már nem tépkeded le az elkapott legyek szárnyát, mert fejlettebb vagy annál. S megérted, hogy az tesz különbbé, hogy nem teszel meg mindent, ami a hatalmadban áll. Mert fejlettebb vagy! S bár, csak egy idegesítő lény, de fájdalmat okozol neki, ha, pusztán azért mert megteheted, letépkeded a szárnyait. S bár az elkapott légy példája nagyon bagatellnek tűnhet, de azt gondolom ez egy jó példa. Bruce Lee mondta egyszer: "Nem az a harcművész, aki egyetlen mozdulatával töri háromfelé a csontodat, hanem az, aki mindezt elkerüli!" Smaci Laci: Bekaphatod!

 

 

 

Epilógus:
Sosem voltam valami nagy lángész…de legtöbbször képes voltam felismerni a helyes és a helytelent az adott helyzetben. Épp azért mert éveken keresztül éltem és tartottam fent magam helytelen dolgok segítségével. Rengeteg hibám van és sok olyan dolgot tettem amire, nem vagyok büszke, de meg semmit sem bántam. Mert az adott helyzetben azt tettem, ami ott akkor a leghelyesebbnek tűnt. A rossz döntések közül mindig a kevéssé rosszabbat választottam. Soha nem bántottam vagy kegyetlenkedtem senkivel, pusztán kedvtelésből. Még csak állatokkal sem! Azt nem mondhatom, hogy sosem tettem ilyet a saját védelmem érdekében, de pusztán, csak azért mert a hatalmamban állt, azért soha. Nem hiszek túl sok dologban, de azt tudom, hogy a társadalmi törvényeket csak azért nem tartom be, mert az én saját törvényeim azoktól sokkal szigorúbbak.



alt

Szerző: Sebezhetetlen Produkció  2015.03.14. 14:02 Szólj hozzá!

Címkék: Lakat Hazugság Visszavágó Online Resorts International Üdülési jog

A bejegyzés trackback címe:

http://gondolatsivatag.blog.hu/api/trackback/id/tr185572656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.