Egy pillantás csupán, míg új hajnal ébred,
Így lesz, ha kéred…
 
Akik ismernek, azoknak nem kell, hogy magyarázzam ezt az igencsak nagyképűnek ható címet. Sosem jelentenék ki ilyesmit magamra. Némi önirónia azonban írattathat ki velem még ilyet is. Most is ez történt. A jelenség magyarázata nagyon egyszerű: Boldog vagyok. De legalábbis elégedett. Nem tudom pontosan, hányan olvassátok a firkálmányaimat rendszeresen, de aki esetleg velem volt az elmúlt 9 évben is, az nagyon jól tudja: Nem találhat ilyesmit az azóta született, több mint 6000 bejegyzésem egyikében sem. Még csak hasonlót sem. Pedig elhihetitek nekem, hogy az elmúlt 9 évben is voltak örömeim, sikereim, barátaim, sőt: Még barátnőim is! Annyira, hogy arra kellett rájönnöm, hogy az utóbbiból több volt, mint az örömömből. Sokkal több. Sőt, sokkal több, mint bármiből, sokkal több, mint kellett volna. S el kellett telnie 9 teljes évnek, hogy találkozzak a mostani párommal, hogy erre a felismerésre juthassak. Persze, én is szórtam a bölcsességet, hogy a minőség a fontos, nem a mennyiség, de ha jó sokáig csak selejtekbe botlasz, a minőséget igen gyorsan képes leszel majd lentebb adni, hogy cserébe, ha csak órákra is, de emberszámba vegyen valaki… Az előző giga bejegyzésem után kaptam pár érdekes levelet, véleményt. S nem mintha valaha is figyelembe vettem volna az olvasói elvárásokat – mert nem – de most azt kell, mondjam, igazuk volt azoknak, akik azt írták, hogy ez a bejegyzés – bármilyen hosszú is – inkább csak egy halál unalmas jegyzőkönyvnek hatott, mint sem teljes értékű bejegyzésnek. Igen, tényleg csak az hiányzott belőle, ami miatt kettőnél többen kíváncsiak a gondolataimra: A gondolataim. A személyesség. Utólag visszaolvasva – amit elvből nem tettem eddig soha, még a helyesírási hibák kijavítása miatt sem – azt kellett tapasztaljam, hogy ez valóban egy nagyon fura valami lett. Mentségemre szóljon, hogy akkor már 2 hónapja gyűltek bennem az élmények, így azok mindenfajta stílusosság nélkül, csak úgy kirobbantak az ujjaimból. Remélem a mostani bejegyzésem már több értéket hordoz majd magába…
 

Sokan léptek rajtam át,
De mit számít ma már…
 
Radics Gigi – Vadonatúj érzés című dalának taktusai lüktetnek a háttérben. Kevesen tudják, de kis hazánk egyik legtisztább és legegyedibb hangját, az olyan sokak által ki nem állhatott Győzikének köszönhetjük. Ő fedezte fel, még 13 éves korában. S elvitte egy csomó kiadóhoz, ahol szépen a jól bevált „Aranyos! Majd kiértesítjük…” maszlaggal koptatták le az akkor még komoly súlyfelesleggel küzdő, de már akkor is megdöbbentően szépen éneklő Radics Brigittát, aki riadtan szorongatta a Mr. Nagyon kígyó kezét. Arra kellett rájönnöm ebből tehát, hogy minőséget, csak minőségi alapanyagokból lehet létrehozni. Lásd a minőségi bejegyzések és a háttérben szóló zene kapcsolatát. Szóval, úgy tűnik, jó úton járok. Úgy értem, még szerintem is! Az elmúlt majd 1 hónap alatt komoly változások köszöntöttek be az életembe. Olyanok, amiket talán soha nem fogok elfelejteni. Egyrészt megoldódott az albérleti mizériám, másrészt úgynevezett karrier kezd épülni a kezem alatt, ami a munkámat illeti. S bár „csak” egy kis ügyfeles vagyok az ország egyik legnagyobb pénzintézetében, de azt hiszem kevesek lettek volna képesek ezt az utat végig is járni, aminek a végére én most Pénteken értem. Talán még az is lehet, hogy megtérül az a rengeteg 90%-on felül, teljesített vizsgám meg a sok tréning, amiből volt, hogy ki sem láttam. Foglalkoztam már ügyfelekkel különböző üdülési joggal seftelő cégeknél, de az, amit most csinálok, teljesen más. Ott ugye mindegy volt, ki és mennyit hazudik az ügyfélnek, csak az ügyfél higgye azt, hogy megoldást kínálunk a problémájára. Abszolút nem volt szabad gátlásosnak vagy lelkiismeretesnek lenni és szinte munkaköri követelmény volt, hogy profin hazudj. Nem is válogattam az eszközökben…de valahogy mindig elérkezett egy pont, ahol még én is azt mondtam, hogy elég. Ezen kapta fel a főnökség a fejét általában, mert mi az, hogy hirtelen erkölcsi aggályaim támadtak, ha eddig nem voltak. Ekkor általában véget ért a dal és szépen elköszöntem tőlük. Egy bizonyos szint alá, még én sem alacsonyodom. Sok, nagyon sok ilyen kaland után, húztam egy vonalat és eldöntöttem, hogy soha többé nem foglalkozom sem üdülési jogos cégekkel, sem pedig egyáltalán olyanokkal, akik telefonon keresztül kínálgatják a nyilván baromi magas minőségű portékáikat. Tavaly végén – Novemberben – született meg bennem ez az elhatározás. Véletlen-e vagy sem: Akkoriban ismertem meg a jelenlegi páromat is. Volt bennem egy nagyon erős gyanú, hogy nem lenne büszke rám, ha megtudná, hogy napi 8 órában vezetem félre az embereket. Tisztulni akartam, elindítottam tehát a masszív tűzvész hadműveletet, ami arra volt hivatott, hogy vissza találhassak a régi (15 évvel korábbi) önmagamhoz, amikor még én is – ahogy többségetek – tisztességes, adófizető állampolgár voltam. Hasznos élőlény – ahogy mondani szoktam. Nem tudom, hogy voltatok-e már ilyen helyzetben, de én majdnem beledöglöttem a normálissá változásba. Iszonyatosan nehéz dolog. Minden, ami addig könnyűnek számított, most lassú és nehézkessé vált. Csak felesleges egy helyben toporgásnak tartottam mindent. Nagyon nehéz dolog, amikor visszafogják a fejlődésed, amikor elfojtják a haladásod energiáit. A legtöbb harcművészetet is ezért hagytam félbe, amit elkezdtem. Nem a kitartásom hiányzott, hanem egészen egyszerűen zavart és idegesített, hogy mesterségesen fogták vissza a fejlődésemet. A legtöbb karate stílus ilyen: Meg van határozva, hogy de Neked már pedig 3 évig barna övesnek kell lenned! Akkor is, ha már rég elsajátítottad oda – vissza a teljes anyagot, nem! Maradsz és várod, míg eltelik az idő. Persze, tanuljál önfegyelmet, meg alázatot, de a tanulás szerintem nem arról szól, hogy elvesszük a diák kedvét a tanulástól – tradícióból. Na, ez a rendszer épp úgy zavart az életem egyéb területein is. Ahhoz vagyok szokva, hogy elveszem, amit akarok, nem pedig szépen kivárom a soromat és megvárom, míg a másik fél méltóztatik eldönteni, hogy vajon megérdemlem-e, amit akarok, ami kell nekem. Ez amúgy egy nagyon hibás életvitel és senki ne utánozzon, mert több bajt okoz, mint amit, örömet, amíg megkapod, amit akarsz. Szóval, változni akartam! Magamtól! Nem kényszerből, nem a körülmények nyomására: Magam vágytam arra, hogy jó ember legyek – a szememben, nem a társadalmi elvárások miatt. (Lehet, hogy ráuntam a kitaszított, törvényen kívüli szerepemre?) Szóval, mint valami kiégett, rossz pornós prosti, magam mögött hagytam a sötét múltam és igyekeztem a lehető leggyorsabban elfelejteni, mindazt, ami voltam, akkoriban mikor életem első blog bejegyzései születtek. (Tulajdonképpen emiatt kezdtem anno blogot írni. A saját lelkiismeretemen könnyítettem a kiírt betűkkel…) A legutóbbi projekt szintű munkahelyem (Multiszonda) után, jött egy nagyon fura ajánlat. Az ország legnagyobb pénzintézetének HR osztályáról kaptam levelet. Eleinte azt hittem, hogy csak egy spam, ami véletlenül a friss leveleim közé keveredett, de nem. A levél tartalma egyértelmű volt, röppenjek már arra a következő Szerdai napon és ugyan szánjak már 1 órát rájuk. Megtettem. A megbeszélés után nem éreztem semmit. Jót se, rosszat se. Olyan íztelen volt minden benne. Eszembe sem volt, hogy nem, hogy ízetlen nem volt, de egyenesen egy íz orgia közepén gubbasztottam, amit észre sem vettem egész végig. (Igen, nem volt aznap túl jó kedvem, emlékszem…) Még aznap délután telefonon közölték, látnak bennem fantáziát, csapjunk bele – ha merem! Na, ezt nem kellett volna…ez a „ha mered” csak olaj volt a tűzre! Elkezdődött a közös munka a következő hétfőn, ami tulajdonképpen egy nagyon intenzív tanulási folyamatot jelentett. Olyan dolgokat tanultam meg, amikről eddig csak a hírekben hallottam. Nem szégyellem bevallani, hogy a 4. nap az is megfordult a fejemben, hogy ennyi volt, sziasztok. Sosem gondoltam volna, hogy mindazt, amit elsőre nekem elmeséltek, azt én valaha megtanulom. Azt meg pláne nem, hogy nem csak tudnom kell, vizsgáznom is belőle. Azt hiszem, hogy olyan 6 nap alatt vettük át a 270 oldalnyi anyagot. S akkor még csak átvettük. Egyszer minden fejezetet felolvasott a tréner. Semmi magyarázat, semmi kommentár, csak egy olvasás. Aztán menni kellett tovább, mert a 7. nap reggelén: Vizsga! Sokkal könnyebben és sokkal gyorsabban ment, mint hittem. Nem tudom, engem valahogy inspirál, ha valaminek van tétje. Hát, ennek volt. A vizsgázók 88%-a az első 4 percben kiesett. Volt, aki puskázni próbált és nem tudott s volt, aki meg sem próbálta, inkább szépen magától állt fel. A végén 98%-os vizsgát írtam. Kiemelten méltattak vagy 50 ember előtt s még az épp a közelben szédelgő igazgató is személyesen gratulált. Fura volt, mert én ezt nem nagyon tartottam nagy kunsztnak – mondván: Ő is csak egy ember – de mikor körbenéztem, hogy ezt mégis hányan látják, azért eléggé megdöbbent fejeket láttam. Itt szúrok be egy kis párbeszédet, ami ekkor történt. Az ominózus úriember, oda lépett hozzám, majd a következőt mondta: - Hallom, hogy Neked lettek a legmagasabb pontszámaid, gratulálok! Hogy szoktak szólítani a többiek?! … - Köszönöm szépen! Ákosnak, és Téged?! … (erre épp odaér mellénk az egyik vizsgabiztos és oda köszön a kezemet szorongató öltönyös pasinak: - Jó reggelt Igazgató úr! – mire Ő: - Hát, valahogy így… Nevettünk.
 

Nekem már Te vagy a vágy,
Ami többé, nem űz tovább…
 
Arra kellett rájöjjek az elmúlt időszakban, hogy a boldogság egy olyan állapot, ami csak bizonyos feltételek teljesülése után következhet be. A boldogság nincs ingyen ugyanis. Erőfeszítésbe kerül. S mint oly sok mindent, ezt is a saját életvitelem sajátosságai igazolják a legjobban. Ez a tipikus ok és okozat szindróma. Ha van munkád és szereted a munkádat, akkor ez egyfajta pozitív közérzetet teremt a lelkedben. Ha a lelkedben, rendben vannak a dolgok, könnyebben vagy képes megoldani a problémákat. Nem tűnnek annyira nehéznek a feladatok és egyáltalán az ember könnyebben képes feldolgozni az esetleges kudarcait, csalódásait. Ha van az életedben csak legalább egy olyan szegmens, ami jól megy, amiben örömödet tudod lelni hosszútávon, akkor az megmenthet. Megmenthet akár önmagadtól is. Jómagam az a fajta vagyok, aki hajlamos munkába menekülni. Akkor is, ha problémáim vannak, ha bánt valami, ha háborúk dúlnak bennem. Szóval, ha van munkád – és szereted is – akkor az életed tartalmas lesz és könnyebb. Annál mindenképp, mintha nem lenne még munkád sem. Mióta bekövetkezett ez a változás az életemben – mert így döntöttem, hogy be kell következnie- a dolgok teljesen más fénytörésbe kerültek. S igen, bizonyos területeken az életem nehezebb lett a becsület megjelenésével, de mégis ki merem jelenteni, hogy hosszútávon ez éri meg jobban. Senki nem menekülhet egy életen át a saját múltja elől. Illetve, de… menekülhet, de akkor az, nem élet, az csak egy primitív vegetálás a törékeny biztonság illúziójában. Komoly és felelősségteljes munkát végzek, ahol naponta emberekkel foglalkozom és a legkülönösebb problémáikat próbálom megoldani. Ez engem feltölt. Hasznosnak érzem magam. Olyan érzés ez, amit eddig nem nagyon élhettem át. S nem azt mondom, hogy nélkülözhetetlen vagyok, de nagyon jól esett, hogy mikor Péntek délután visszamentem az irodába a vizsgám után, egy nagy csomó aktát láttam az asztalomon: Rám vár. Az én munkám. Hasznomat veszik és a hiányom szemmel látható eredményeket mutat. Felfoghatatlanul jó érzés. Szóval, arra jöttem rá, hogy a boldogság tulajdonképpen tényleg nem valami életcél: A boldogság egy életstílus. Úgy kell döntened, hogy boldog akarsz lenni! Nem a sült galambot várni, hanem dolgozni érte, méltóvá válni rá. Az utóbbi időben egyre több pozitív visszajelzést kapok az ellenkező nemtől is. Nagyon furcsa. Sosem voltam egy Adonisz, de tényleg még csak jó pasinak sem tartom magam, de most mintha valami lenne a levegőben, mert hetente kapok különböző ajánlatokat…sőt, egyenesen felajánlkozásokat is. Gyakran teszem fel ilyenkor a kérdést magamnak: Ezek mit látnak bennem?! Se gazdag nem vagyok, se jó pasi, és még a nevem se VV-vel kezdődik. Akkor? A dolog pikantériája, hogy egy olyan Nő a párom, akit még romlott, gátlástalan koromban se mertem volna megszólítani soha, nem, hogy felszedni vagy randira hívni. Az a típusú ember, aki magamfajta suttyókat eszik reggelire. S tényleg, még vitatkozni is csak a Facebook-on tudunk, mert élőben valahogy sosem sikerül. Ha ránézek, a világ szívdobbanása megáll egy pillanatra. Hirtelen minden egyértelmű lesz, tiszta és harmonikus. Megbénít a szépsége. A híresen nagy pofám hirtelen kámforrá válik és a sebezhetetlenség olyan távolinak tűnik, hogy talán nem is valóság. Mázsás súlyként nehezedik a vállamra a boldogsága iránti felelősségem. S bár félelmet ébreszt már pusztán a tudata is annak, hogy mostantól nem csak Őt magát tarthatom a kezemben, hanem a boldogságát is, mégis bennem ez úgy lelt otthonra, minta az egész lelkem csak miatta született volna meg. Erősnek és Rettenthetetlennek érzem magam általa. A klasszikus Férfi – Női szerepek teljesen felértékelődtek számomra s mostanra már nem csak házasságpárti vagyok, mint eddig, de minden gondolatom, tettem, érzelmem annak érdekében születik, hogy ez az ember lehessen a gyermekeim édesanyja. Sosem hittem volna, hogy valaha is eljutok erre a szintre. Soha…
 
 
Hát, maradtam, de azt hiszem,
A titkod…magammal viszem!
 
A végére egy kis technikai közlemény: A hivatalos blogom anyaoldala (prae.hu) komoly arculatváltáson ment keresztül. Annyira, hogy bizonyos funkciók már teljesen használhatatlanok is lettek. Éppen ezért, úgy döntöttem, hogy a 9 éve tartó gyümölcsöző együttműködésünknek itt kell véget érnie. Még a legelső blogom is fent van, de azt már 3 éve letiltották, egy az MSZP-t súlyosan bíráló bejegyzésem miatt. Azóta azt a több mint 6000 bejegyzést, csak egyedül én tudom elérni. S bár több alkalommal is megkíséreltem a tárgyalást a bejegyzések újra publikussá tétele érdekében, de ezek sorra kudarcba fulladtak. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a régi bejegyzéseimet kimentem egy másik – sokkal megbízhatóbb – szerverre. Mostantól minden bejegyzésem végén kaptok egy bejegyzést a régi – 9 évvel ez előtti – blogomból is. Ezek olykor még gyerekesek, bugyuták és nevetségesek, de azokat is én írtam, azok is az én gondolataim voltak. Így legalább nyomon követhetitek mennyit „fejlődtem” azóta és milyen irányban. Az első ilyen bejegyzés. 2009.03.27.-én íródott: „Etetnek minket” címmel. Ha még nem fáradtál el a mostani hülyeségeim olvasgatása közben, javaslom, hogy klikkelj ide!


Szerző: Sebezhetetlen Produkció  2015.03.14. 19:05 Szólj hozzá!

Címkék: Munka Lakat Szerelem Boldogság Sebezhetetlen

A bejegyzés trackback címe:

http://gondolatsivatag.blog.hu/api/trackback/id/tr367269719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.