Fény, kép...

 

Hinni akartam abban, amit érzek,

Hinni, hogy azt látom, amit nézek.

Hinni, hogy e sorokat mindenki érti,

Törékeny nő, vagy töretlen férfi.

 

Kezemben tartok egy színes képet,

Én sohasem láttam ennyire szépet.

Sohasem hittem, hogy létezhet erő,

Minek látványától én leszek nyerő.

 

Az időm mostantól lassabban forog,

Ahogy a képen-e pár egymásra mosolyog.

Ahogy egymásra mosolyog a két szempár,

Zavarba hoz, ahogy a borzongás átjár.

 

Mint, mikor a hajnal ébred a Hold alatt,

Úgy izzik köztük, ez az intim pillanat.

S a szenvedélytől már szikrázik az éter,

Ahogy szeretve öleli asszonyát Péter.

 

S a férfikarokba öltözött asszony,

Engedi, hogy testéből gyönyört fakasszon.

Testét a férfi kezébe adva,

Csábítja magával egyre magasabbra.

 

Én meg csak nézem mindezt a képben,

S őrzöm az emlékét tanulságképpen.

Hisz emléke maradt csupán ennek,

Mikor az emberek őszintén szeretnek.

 

S ahogy-e képről a rímekkel játszom,

Én is pont annyira boldognak látszom.

Mint-e két egymásra talált szív,

Kacérkodva velem, magához hív.

 

Biztatom magam, hogy: ne sírj, tarts ki

De nem bírom, úgy mosolyog rá Marcsi.

S már hiába is játszom meg magam,

Kicsordul a könny s elakad a szavam.

 

Mert hinni akartam, tényleg csak hinni,

Csak írni akartam, s nem túlzásba vinni.

De okosokat mondani utólag könnyebb,

Tettem hát én is, de most eleredt a könnyem.

 

Irigység talán ez, vagy meghatódtam csupán,

Nem tudom, csak nézem őket sírva, bután.

És nyugtatom magamat, hogy ez csak egy kép,

Az igaz, de nem fogom feledni semmiképp.

 

-lakat-

 

Epilógus:Ilyet még sosem csináltam. Nem csak olyat nem, hogy magyarázatot írtam egy versemhez s annak megszületéséhez, de olyat sem, hogy egyetlen kép annyira mély hatást tegyen rám, hogy eleredjenek a könnyeim. Pedig nem vagyok egy mimóza, pityergős típus. Most azonban mégis bekövetkezett mindkét jelenség. A neten olvasgattam különböző életrajzokat (mostanában ez a mániám) és belebotlottam Pachmann Peti barátoméba is. Aztán felmentem arra a bizonyos ismerőskeresőre is és megnéztem a lapját, amin találtam egy képet. Teljesen lenyűgözött! Pedig egyszerű, semmi hatásvadász butaság. Csak két ember, aki szereti egymást. A versem gyakorlatilag egyszerűen csak kizuhant a tollamból. Ilyen pedig nagyon ritkán történik. Kettejük boldogsága legyen mindenki számára követendő példa s méltó bizonyítéka annak: Létezik, amiben már nem hiszünk…

Szerző: Sebezhetetlen Produkció  2015.03.29. 21:23 Szólj hozzá!

Címkék: Lakat Pachmann Péter Vers Sebezhetetlen Produkció Sebezhetetlen

A bejegyzés trackback címe:

http://gondolatsivatag.blog.hu/api/trackback/id/tr157317962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.